Nehéz is erről beszélni meg nem is. Nehéz, mert nem akarom, hogy a blog átmenjen egy ilyen saját problémáim kibeszélése formába, könnyű, mert beszélni (írni) kell róla. Egyszerűen késztetésem van rá, hogy írjak errről. Ez van. Nem fogom konkrétan megnevezni most a dolgokat, ezt inkább általános dolognak szántam, nem személyesnek.
Szóval 20-21 évesen szembesül talán az ember először azzal, hogy ebben az évtizedben fog eldőlni az élete, ami eddig csak álmaiban lett felépítve. Nekem, ez elég ijesztő volt, amikor erre rájöttem, hogy hoppáré, ez nagy döntések időszaka. És nemcsak a pályaválasztásról van szó, mégis most először arra térnék ki, a bejegyzés végén, pedig másra.

Persze, tisztában van a fő irányokkal, vagy akár van is egy célja, de mégsem tudja, hogy mi fog belőle kisülni a végén. Szóval valamilyen szinten lutri. Kár, hogy nem lehet előre megjósolni a jövőt, mert akkor nagyon egyszerű lenne a választás. Talán, azt nem is lehet rögtön megítélni, hogy jól választott-e valaki. Ez a legrosszabb az egészben. Teszem fel, én választottam egy nagyon kis részletetét valaminek, de nem tudom, hogy mennyire leszek benne sikeres és szakmailag a legjobb, vagy a legjobbak egyike azon a területen. Mert nekem az nagyon számít, hogy ha valamit hivatásomul választok, abban a lehető legjobb legyek. Nem szeretem a középszerű dolgokat, ebben a dimenzióban főleg nem.
Talán az egyetemen erre nyújt lehetőséget nagyon sok minden, amit érdemes kihasználni, részt venni benne pl. TDK, gyakorlatok, külföldi ösztöndíjak stb., hogy megismerhesse az ember, hogy vajon miben a legjobb, és könnyebben tudjon dönteni. Örülök, hogy vannak ilyen lehetőségek. Egyrészt, mert valami leköt, jár az agyam, és kiélhetem a kreativitásomat, másrészt mert érdekel nagyon, amit választottam. És ahogy kezdek egy témába belemélyülni, egyre jobban a hatalma alá kerít, minél jobban mélyebbre merülök benne, annál nagyobb élvezetet nyújt. És a gondolkodásom, kreativitásom kezd egyre jobban dolgozni ahogy az idő telik, napról napra egyre jobban. Bevallom, engem ez a tanulás-vizsga dolog nem tudott lekötni szellemileg, inkább csak úgy, hogy muszáj, de nem élveztem. Ezután sem fogom. Szerintem nagyon személytelen. Volt persze, amit igen nagyon szerettem, és azt is választottam ki, mint irányt, nem véletlenül.

Ha a pályaválasztás nehézségein átestünk, akkor itt van egy ugyanolyan fontos téma: családalapítás. Mert ugye, azért csak az az ember életének az értelme. A család az, ami érzelmi biztonságot, stabilitást nyújt. Talán ez nehezebb is, mint a másik. Az egyszerű, ez tetszik, ebben érzem jónak magam, azt választom.

Viszont itt meg kell találni egy olyan embert, akivel le lehet élni egy életet, felnevelni 2-3 gyereket, aki, ha baj van, akkor mellettem van, nem csak akkor, amikor nincs, felnézhetek rá, elfogad és megérti a szeszélyeimet, amiből valljuk be töredelmesen, nem kevés van. És ez visszafele is működik. Ez szerintem sokkal nehezebb téma. De az benne a nehéz, hogy egyszerűen nagyon nehéz találni egy ilyen valakit. Az igaz, hogy az ember ne akarjon találni görcsösen, ezért tartom a társkereső oldalakat,műsorokat stb. olyan dolgoknak, hogy azok csak talán akkor segíthetnek, amikor az ember már minden reményét elvesztette ezen a téren. Gondolom, ott is lehet ismerkedni, meg vannak házasságok is az ott kötött ismeretségekből, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb megoldás az ilyen probléma orvoslására, persze lehet egy idő után már csak ez marad. Én azt tartom ideálisabbnak, ha az egyetemen, baráti körből, személyes találkozás alapján ismerkednek meg először, persze, ha valaki interneten, társkeresőben jön össze az sem gond, és boldogok, akkor az is jó lehet, mert hát az a lényeg. Hiszen ez a dolog nincsen előírva. A lényeg az, hogy az ember boldogan élje azt az egyetlen életét, ami megadatott számára.
 
Mert ha már megszülettünk erre a világra, akkor éljünk minél teljesebben, és próbáljunk csinálni valami olyat, ami egyrészt mások boldogságát szolgálhatja, másrészt a mienket is biztosítja. Nem kell feltétlenül megváltani a világot, de ha már szeretjük és elfogadjuk a másik embertársunkat, ha nem nézünk felé előítélettel (kinézet, bőrszín, származás, vallás), megpróbáljuk tudásunk, fontos értékeink legjavát átadni, segíteni egy kicsit, már akkor sokat tettünk az elkövetkezendő generációk boldogságáért. És azért is, hogy az álom, amit 16-17 évesen megálmodtunk, legalább részben valóra váljon. Azt hiszem, ezért fontos a második X az ember életében.