Az elmúlt pár napban két konfliktus helyzetet is lövöldözéssel "oldottak meg". Vajon ez lenne az ellenszere annak, hogy mondjuk egy szakács nem főz jól, akkor gázpisztollyal kell kioktatni? Ez lenne az, ami ezt a dolgot megoldaná? De ennél a példánál nem állnék meg. Nemrégiben, néhány hónapja az észak-alföldi régió egyik településén a gyerekek szeme láttára az egyik szülő leütötte az egyik iskola igazgatóját, valamilyen kis pitiáner indok miatt. Nem emlékszem pontosan, de valószínűleg azért, mert a gyerek rossz volt, és a szülő nem bírta elfogadni a kritikát. Ad 1, milyen jogon üt le valaki egy közfeladatot ellátó embert, akinek a munkája nagyon felelősségteljes, és az adott szülő egyáltalán nem tudná azt elvégezni? Azt hiszem ez a két példa elég is arra, hogy bemutassam a társadalom egyes tagjai mennyire nem tudják hatékonyan kezelni a konfliktusokat. Csupán amiatt, mert nem ízlik az étel, vagy nem fogadja el a szülő egy szakember kritikáját, ami egyébként az esetek többségében teljesen jogos, törvényszerű-e, hogy rögtön aggresszív viselkedésbe torkolljon? Nem, egyáltalán nem az. Én úgy gondolom, hogy ez részben az ún. elit felelőssége is. Példamutatással, a konfliktusok hatékony megbeszélésével, tárgyalással, mindezeken a jelenségeken enyhíteni lehetne. Itt az elitet egy tág fogalom körben értem: értelmiség (nem csupán diplomával rendelkezőket értem alatta), művészek, és urambocsá' politikusok is. És ezt nem lehet korán elkezdeni a hatékony konfliktuskezelést, már az óvodában is orientálni kellene a gyereket erre minél jobban.

Fontosnak tartom azt is, hogy az iskolákban a tanárok szerezzék vissza a tekintélyüket, ha elveszett, márpedig azt látom, hogy sok helyen igen, bár ezt nagyban személyiségfüggőnek érzem. Ezelőtt évekkel nem fordulhatott elő az, hogy bármelyik tanárt bántalmazzák ilyen okokból kifolyólag, mert köztiszteletben állt. És a munkája alapján most is abban kellene állnia. (Ugyanez igaz az orvosokra is. Mostanság ilyen is előfordul, ha például a beteg családja az orvost okolja a szerettük eltávozásáért, egyből aggresszív visekedésbe fullad.)  Persze, tudom, hogy változnak az idők, a társadalom, sokkal többen szereznek diplomát, mint ahányan ténylegesen megfelelnének a kritériumoknak, a tanárképzés még nem is olyan régen elitképzésnek számított...
De ettől eltekintve  egy tanár, egy orvos, egy ápolónő vagy egy hivatalnok munkáját igenis meg kell becsülni társadalmilag, erkölcsileg is.
Ezek az emberek emberfeletti munkát végeznek azért, hogy nekünk jobb legyen, sokszor nagyon kevés fizetésért. Legalább a társadalmi megbecsülésben részesedhetnének annyira, mint amennyire megérdemlik, ha már, mikor választottak, félretették az anyagi érdekeket azért, hogy szolgálják a  társadalmat, ennek az országnak a boldogulását. Ugyanez érvényes a szakácsra, vagy egy bolti eladóra is. Ha valaki nincsen megelégedve a szolgáltatással, ne egyen abban az étteremben, mondjon szóban, udvariasan kritikát, fizesse ki, távozzon és ne egyen onnantól kezdve ott, válasszon magának másik helyet. Ha egy helyre nem mennek be többet az is elég nagy büntetés. Nem pedig a másik arcába kell nyomni a gázpisztolyt.