Sok szó esik mostanság a külföldi munkavállalásról, az agyelszívásról, és arról, hogy a magyar orvosok is inkább kimennek külföldre. Mivel én is érintett vagyok a kérdésben -tehát megfordult a fejemben a gondolat-itt és most írok róla egy postot.
Szóval mikor megkérdezik tőlem, hogy mi szeretnék lenni, miután elvégzem az egyetemet, és válaszolok rá, hogy inkább valami kutatósdit játszanék az élet színházában, és nem gyógyítósdit, a következő kérdés általában, hogy itthon vagy külföldön? Erre nekem az az egyszerű, de annál inkább elvi válaszom, hogy lehetőleg itthon. Erre aztán általában meglepődnek.
Na, nem azért, mert nem vágyódok arra, hogy esetleg az Alpokban éljem mindennapjaim (nagyon simán el tudnám képzelni és még túl nagy fantázia sem kell hozzá), hanem amiatt mert úgy gondolom, hogy ha már befektetett az állam (pontosabban a szüleim adóforintjaiból) a képzésemre, akkor valami értelmeset is hajtsak végre az országnak, vigyem előre a dolgokat a legjobb képességeim szerint. Viszont az is igaz, hogy ki kell menni tanulni, világot látni, de hát mire valók az ösztöndíjak, ha nem erre?!
Persze, sokan mondják nekem, hogy úgysem itthon fogok dolgozni (persze van rá sansz, ha nem kapok állást, mondjuk pénzhiány miatt vagy jobb esetben megdobnak egy olyan ajánlattal, amit képtelenség visszautasítani), mert hát miért jó fele annyiért ugyanazt a munkát elvégezni? Ennek ellenére, mégis úgy döntenék, hogy 2-3 évnél tovább nem nagyon maradnék kint tovább, amint lehetőségem nyílik rá, rögtön visszajönnék. Hiszen, mégiscsak arra neveltek itten (különösen a Bolyaiban), hogy országépítősdit játszak vagy mit.
Természetesen, azokra nem tudok haragudni, mert valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy kint építik fel a karrierjüket. Valószínű, számukra ez volt akkor a legjobb megoldás. Ezt mindenki maga döntse el. És ha kint külföldön jobb a megélhetés -tekintettel arra, hogy az embernek 1 élete van- nem vethető meg egy ilyen döntés. Ezt mindenkinek saját magában kell mérlegelnie, hogy mit tesz a lekiismerete és a lehetőségei szerint. Viszont a tudomány az egy tipikusan nemzetközi dolog, dehát mégiscsak akkor leszünk hatékonyabban hatással a magyar társadalom épülésére, mint értelmiségiek, ha itthon maradunk, ha lehetséges.
Szóval mikor megkérdezik tőlem, hogy mi szeretnék lenni, miután elvégzem az egyetemet, és válaszolok rá, hogy inkább valami kutatósdit játszanék az élet színházában, és nem gyógyítósdit, a következő kérdés általában, hogy itthon vagy külföldön? Erre nekem az az egyszerű, de annál inkább elvi válaszom, hogy lehetőleg itthon. Erre aztán általában meglepődnek.
Na, nem azért, mert nem vágyódok arra, hogy esetleg az Alpokban éljem mindennapjaim (nagyon simán el tudnám képzelni és még túl nagy fantázia sem kell hozzá), hanem amiatt mert úgy gondolom, hogy ha már befektetett az állam (pontosabban a szüleim adóforintjaiból) a képzésemre, akkor valami értelmeset is hajtsak végre az országnak, vigyem előre a dolgokat a legjobb képességeim szerint. Viszont az is igaz, hogy ki kell menni tanulni, világot látni, de hát mire valók az ösztöndíjak, ha nem erre?!
Persze, sokan mondják nekem, hogy úgysem itthon fogok dolgozni (persze van rá sansz, ha nem kapok állást, mondjuk pénzhiány miatt vagy jobb esetben megdobnak egy olyan ajánlattal, amit képtelenség visszautasítani), mert hát miért jó fele annyiért ugyanazt a munkát elvégezni? Ennek ellenére, mégis úgy döntenék, hogy 2-3 évnél tovább nem nagyon maradnék kint tovább, amint lehetőségem nyílik rá, rögtön visszajönnék. Hiszen, mégiscsak arra neveltek itten (különösen a Bolyaiban), hogy országépítősdit játszak vagy mit.
Természetesen, azokra nem tudok haragudni, mert valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy kint építik fel a karrierjüket. Valószínű, számukra ez volt akkor a legjobb megoldás. Ezt mindenki maga döntse el. És ha kint külföldön jobb a megélhetés -tekintettel arra, hogy az embernek 1 élete van- nem vethető meg egy ilyen döntés. Ezt mindenkinek saját magában kell mérlegelnie, hogy mit tesz a lekiismerete és a lehetőségei szerint. Viszont a tudomány az egy tipikusan nemzetközi dolog, dehát mégiscsak akkor leszünk hatékonyabban hatással a magyar társadalom épülésére, mint értelmiségiek, ha itthon maradunk, ha lehetséges.
